Cseresnyés Péter továbbra is államtitkár lehet


Parlamenti államtitkárként folytathatja a munkáját Cseresnyés Péter, Nagykanizsa országgyűlési-képviselője.

Javában zajlik a miniszterjelöltek meghallgatása a bizottságokban, s az is kiderült, hogy melyik kabinetnél kik lehetnek majd az államtitkárok. Az innovációért és a technológiáért felelős kabinetben Palkovics László miniszter mellett kaphat majd feladatot Cseresnyés Péter. 

Nagykanizsa korábbi polgármestere eddig a nemzetgazdasági tárcánál dolgozott, mint munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár. 

A most alakuló tárca a technológiai kihívások megoldására jött létre, például az energia- és a klímapolitika, az infokommunikáció, a közlekedés és a fenntarthatóság lesz a fókuszában. A minisztérium feladatai közé tartozik majd többek közt a vasúti és a közúti közlekedési hálózat fejlesztése, Magyarország energiaellátásának biztosítása, a Nemzeti Éghajlatvédelmi Stratégia előkészítése parlamenti elfogadásra, valamint a hulladékgazdálkodás.

parlamenti államtitkár feladata a törvényhozással való kapcsolattartás, vagyis Cseresnyés Péter – amennyiben Palkovics László kinevezését támogatják a bizottságok –, akkor igencsak fontos munkát végezhet majd az országgyűlésben. 

https://enkanizsam.blogstar.hu/./pages/enkanizsam/contents/blog/52698/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?